A csajozás és a közeledési pánik
 


Hányszor fordult már elő veled az, hogy sétáltál az utcán, vagy éppen úton voltál valahova egy tömegközlekedési eszközön és egyszer csak megláttál egy gyönyörű széplányt, aki egyből megtetszett neked, de nem mertél hozzá odamenni?

Elkezdtél valami lehengerlő megnyitó szövegen gondolkozni, amivel majd leveszed a lábáról.

10 perc elteltével már volt kb. másfél mondatod, de annyira be vagy tojva hogy a végül azt mondod magadnak „áhh majd legközelebb, most nem megy ez a csajozás”.

Ha jól sejtem, túl sokszor.

Miért van ez? 

Mert félünk!

Világon talán a legidegesítőbb dolog az, ha félünk, és ráadásul azt is tudjuk, hogy alaptalanul, de akkor mégis mi értelme?

 Visszarepülünk jó pár ezer évet az őskorba, amikor még nem az ember volt a tápláléklánc csúcsán, hanem voltak ott sokkal veszélyesebb élőlények is és még nem volt vadászpuska sem.

Ebben az időben a félelem a túlélésünk zálogát jelentette!

Nem azért alakult ki bennünk, hogy megbénítson a csajozás folyamatában.

Képzelj el egy embert, akiben nem volt félelem és éppen megéhezett ezért elindult mondjuk leteríteni egy kardfogú tigrist egyedül.


Na, most ember + kardfogú tigris a dzsungelben… nem sűrűn végződött happy end-el.

Tehát fogadjuk el, hogy evolúciós szinten belénk van kódolva a félelem, a saját érdekünkben, aki nem fél semmitől az vagy hazudik, vagy őrült.

Gondot ugyanakkor viszont az jelenti, hogy, ez a félelem, ami eddig a túlélésünket szolgálta, a legnagyobb akadálya annak, hogy a csábítás és csajozás mesterévé váljunk.

Addig, amíg nem mersz nőkhöz odamenni, addig a hódítás sem fog sikerülni.

Biztos vannak olyan barátaid, akiknek nem jelent gondot a csajozás, és szinte bármilyen helyzetben tudnak ismerkedni… erről szól a vonzalom építés.

Ők azok, akik szórakozóhelyen is bátran oda tudnak menni akármelyik lányhoz, beszélgetni, és ami talán még furcsább, hogy még csak el sem küldik őket soha, vagy csupán nagyon ritkán.

Miért is?

Mert amikor elindulnak, egy lány felé akkor a fejükben nem a félelem van, hanem valami egészen más… a vadászat öröme, és ezt a lány is érzékeli, hogy nem egy újabb balfék közeledik felé, aki mindjárt összecsinálja magát már attól is, hogy ki kell préselnie egy hangot a száján, hanem egy olyan pasi, akinek már volt dolga jó pár nővel.

Vannak pasik, akik folyamatosan azzal áltatják magukat, hogy ez a félelem majd egyszer csak úgyis elmúlik és akkor minden simán fog menni.

Elárulok egy „nagy” titkot, sosem fog elmúlni magától.

Az érzelmeket azonban te szabályozhatod magadban miközben csajozol.

Ha jobban belegondolsz az idegesség érzése, akkor váltódik ki, amikor oda akarsz menni egy gyönyörű nőhöz.

Mi volna azonban akkor, ha képes volnál arra, hogy blokkold magadban ezt az érzést?

Ahányszor csak meglátsz egy gyönyörű nőt, elkezdesz félni, ami természetes, de teljesen alaptalan és ezt TE is tudod, ráadásul még változtathatsz is rajta.

Megismerheted azokat a tecnikákat amelyekkel a félelem eloszlik, és nyugodt magabiztos érzés kerít a hatalmába, amikor meg akarsz szólítani egy nőt
 

Ha magabiztos férfivá akarsz válni, akit nem bénítanak meg a saját félelmei és gond nélkül tud csajozni, akkor KATTINTS IDE.

Címkék: ismerkedés szövegek csajozás udvarlás dumák csajozós