A domináns csajozás
vagy az udvarlás a sikeresebb?

 

Elérkeztünk egyik örök dilemmánkhoz, az udvarlás kérdéséhez.

Biztos te is láttál már olyan filmeket, amik például a reneszánsz idejében játszódnak és kivétel nélkül azt lehet látni, hogy az urak különféle mézes-mázos bókokkal, udvarlással „ismerkednek”, és sikeresen!

Ezzel szemben, ha most a 21. században lemész egy szórakozóhelyre ismerkedni és udvarlással akarsz érvényesülni… hát, te is érzed, hogy ez így nem igazán fog működni.

Ha pedig a rideg valóságot nézzük, akkor eléggé szembetűnő az, hogy azok a bizonyos „rosszfiúk” könyvelik el a legtöbb sikert a csajozás és csábítás téren holott, (embere válogatja) de időnként elég bunkó módon viselkednek a nőkkel.

Na, most akkor, hogy is van ez?

Hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, illetve mindent feketén-fehéren látni. Ismerkedésnél, illetve csajozásnál fontosabbak az árnyalatok.

Tehát senki se akarjon egyből első találkozó alkalmával virágot és bonbont vinni a lánynak, és az sem járható út, ha helyből porig alázod, ahogy néhány „ember” csinálja.

Akár hiszed akár nem, de az igazi csajozó mesterek, akiket imádnak, a nők (hívhatjuk akár intelligens rosszfiúknak is őket… bizony ők is szoktak udvarolni.

A legtöbb férfival ellentétben az a különbség, hogy ők tudják MIKOR, HOGYAN és MILYEN MENNYISÉGBEN kell! 

Ezzel megválaszoltuk a címben szereplőkérdést és igen, udvarlásra szükség van, de ügyesen udvarolni is meg kell tanulni különben ellenkező hatást érünk el vele, mint szeretnénk, különösen, ha túlzásba visszük.

Amikor te is elkezded megtanulni a csábítás, és csajozás lépéseit, és dinamikáját, egyre jobban rá fogsz érezni arra, hogy mikor, hol és mit érdemes csinálni.

Felejtsd el az egzakt „tuti” recepteket, mert olyan nincs, mindenkinél más az, ami működik.

Erre akarlak rá vezetni téged is.

A nő nem csak az alfa macho hímért van oda.

Ha az illető nem kedveskedik például a barátnőjének, amikor megérdemli, akkor a nő érzéketlennek fogja tartani.

Ugyan ez igaz természetesen akkor is, hogy ha még az előtt próbálnál meg udvarolni, hogy a csajozás során a nőben kialakítanád a vonzalmat...

Nos...

Akkor véged van.

Te is könnyedén megtanulhatod azonban, hogy mikor hogyan kell kedvessé válnia nővel, és mikor kell dominánsan és magabiztosan viselkedni.

Ha eleged van abból, hogy folyton elutasítanak a nők, bármennyire is keményen és kitartóan udvarolsz, akkor ezen most változtathatsz.
 

A csajozás lépéseit könnyedén el tudod sajátítani csak KATTINTS IDE

Címkék: csábítás ismerkedés csajozás udvarlás dumák hódítás csajozós

süti beállítások módosítása